Euroring kétszer fél óra Béciékkel 1:30
Érdekes módon mindig javítok néhány tizedet, minden egyes pályanap alkalmával. A leglátványosabb javulás viszont akkor lesz, amikor valaki “meghúz”. Ezt úgy kell elképzelni, hogy nálam csak egy hajszállal gyorsabb motoros megelőz, én pedig követem az íveket, amin megy. Sajnos anyagi okokból, nomeg persze időhiány miatt pénteken csak kétszer fél órát tudtam menni az euroringen, de a második futamra 1:30-as időt sikerült mennem.
A gumim teljesen kirongyosodott, ahogy azt egy tempós pályázásnál illik. Kellemes meglepetés volt, hogy a Falco a 2006-os R1-estől alig maradt le az egyenesekben, kanyarban pedig legalább olyan kellemesen keményen tartotta a futómü, mint az előttem haladó Yamahát. A Wilbers racing hátsó rugóstag remekül szolgál és a minden irányban állítható első futómü is kitett magáért.
Béci ívei igazán müvésziek és takarékosak. Nem kapaszkodik a fékbe kanyar előtt, és ezért nem kell gázzal erőlködnie a kanyarból kifelé. A technikát már ellestem, kanyarból kifelé már mindkét gumi csúszik, tehát csak bátorság és idő kérdése 1:30 alá menni. Azt hiszem, még 2-3 másodperc javulás és elértem a motorom határait. Persze 1:36-nál is ezt éreztem. Alig várom azt a meleg őszi napot, amikor ez sikerül :)
Comments